KÖNYV-E.HUE-történet

KönyvekTanulmányok, DokumentumokSzótárak, LexikonokFolyóiratokTérképtár


Térképek és térképgyűjtemények + Csillagászat

 

 Lázár térképe Magyarországról (1528)

  •  A XVI. századi Európában három nagy országtérképet ismerünk, ezek egyike Lázár Magyarország-térképe 1528-ból. Lázár térképét méretaránya, tartalmi gazdagsága, rajz kivitele, pontossága alapján méltán tartjuk a korszak legjelentősebb térképészeti alkotásának. Első ránézésre a térkép pontatlannak tűnik, hiszen a felső keretére írt észak jelzéssel elentétben a Duna-Tisza köze északnyugatra néz. Cholnoki Jenő vette észre, ha a Dunát megfelelő irányba fordítjuk, akkor egy rendkívül pontos Magyarország-kép rajzolódik ki előttünk.
     A térkép legnagyobb értéke a településábrázolása. Ezernégyszánegyven név, ebből ezerkétszázhetven településnév található a térképen. A nevek többségének írásmódja a korabeli névhasználatot tükrözi, s így kibontakozik belőle a török-korszak előtti országép! A térképen pontsor jelöli a török által 1526-ban feldúlt területeket. Egyetlen hidat jelöl a térkép az Al-Dunán, a 105-ben épült Traianus-hidat. A térkép alján Magyarország története olvasható latin (Magyarország hivatalos nyelve volt akor) illetve német nyelven.
     A térkép egyik feliratának pontos fordítása elmeséli létrejöttét és elkészültét:
    "Magyarorszáig térképe négy lapon. Lázár, egykor Tamás esztergomi érsek titkára, hozzáértő férfiú által összeállítva. Georgius Tanstetter Collimitus által átnézve és kiegészítve, először Johannes Cuspinanus által kiadva. A legfelségesebb Ferdinándnak, Magyarország és Csehország királyának, valamint spanyolok hercegének és tronörökösének, Ausztria főhercegének stb. ajánlva. Őfelsége pártfogása mellett a kereszténység használatára közreadja leyssnigki Petrus apianus ingolstadti matematikus az Úr 1528. évében."

 

  • Anyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható.
    Az itt közreadot térkép részletgazdag, nagyítson rá az olvasható részletekért!
  • Terjedelem: 1 színes oldal.
  • PDF verzió: 1.5 (Acrobat Reader 6.x)
  • Mérete: 3 421 128 bájt.
  • Letöltés innen: Lazar-terkep.pdf   

 A 'történelmi' Magyarország vármegyéi térképeken

  •  Magyarországon valaha 72 vármegye létezett majd ez 'összeolvadt' 64-re. (Kis hazánkban most 19 megye van.) Aki meg szeretné ismerni ezeket, annak ajánlott a jó száz évvel ezelőtti állapotokat tükröző vármegye-térképek tanulmányozása. Érdemes megnézni rajtuk, hogy az egyes települések és utak miként helyezkedtek el rajtuk akkor, avagy a határokon túlra szakadt testvér-településeinknek mik voltak nem is olyan rég az eredeti nevük. Mindehhez ajánlott a PDF-dokumentumok ránagyítás funkcióját használni ! Egy történelmi vármegyéről akár több korabeli térképváltozatot is megszemlélhet!
  • Terjedelem: térképenként 1 színes oldal.
     
  • Anyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható.
  • PDF verzió: Acrobat Reader 6.x 7.x
  • Méretek 391 543 bájt és 2 013 665 bájt között.
     
  • Figyelem!  A könnyebb használat érdekében a vármegyék 1867 utáni elhelyezkedését szemléltető áttekintőtérkép itt tölthető le: Varmegye1867.pdf   

 

 Magyarország vármegyéi a két világháború közt

  •  A mai megyék és a "történelmi" vármegyék közt meghúzódik egy időszak, melynek térképezéséről a mai ember keveset ismer. A Trianoni békediktátum után maradt a korábbi vármegyebeosztás, de javarészt igen csúnyán megcsonkolt vármegyék maradtak, s ezeknek összeolvadása vezetett a mai megyerendszer kialakulásához. S érdekes módon a mai megyék nem igazán ott helyezkednek el, ahol eredetileg megtalálhatóak voltak! Magyarország vármegyéinek tanulmányozása a két világháború közti állapotában igen érdekes 'képet' mutat. A 7 térképlap részleteire is érdemes ránagyítani, melyek eredetileg a Révai Nagy Lexikonából származnak.
  • Anyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható.
  • PDF verzió: 1.6 (Acrobat Reader 7.x)
  • Terjedelem: 7 színes térképlap.
  • Mérete: 4 667 811 bájt.
  • Letöltés innen: Varmegyek.pdf   

 Georg Houfnagel magyar várostérképei (1572-1617)

  • Nagyvárad 1572 és 1617 között Kölnben adták ki a "Civitates Orbis Terrarum" (A földkerekség városai) című hatkötetes művet latin nyelven, ezt 1618-ban német és francia változat követte. Szerzői George Braun és Franz Hogenberg. A várostérképeken egy belga művész, Georg Houfnagel (1542-1600) neve szerepel a communicavit ("közzétette") megjelöléssel. Ez azt jelenti, hogy munkatársai helyszíni helyszíni vázlatok alapján rajzolták meg, majd metszették a térképeket, illetve nyomás után kifestették őket.
     Az atlaszban szereplő magyar várostérképek: Buda (két változatban), Drégelypalánk, Eger, Esztergom, Győr, Kassa, Kismarton, Kolozsvár, Komárom, Nagysáros, Nagyszombat, Nagyvárad, Pápa, Pozsony, Szolnok, Tata, Törökszentmiklós. + Visegrád
     A városrajzok nyomólemezeit később Jan (Johannes) Jansson amszterdami kiadó megvásárolta, és újranyomtatta az atlaszt (1657). Az új kiadásba további négy magyar város rajzát helyezte el: Hatvan, Nyitra, Tokaj, Nagyszombat. Jansson atlasza összesen 363 városrajzot közölt.

 

  • KolozsvárAnyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható PDF.
  • ------
  • A Nagyváradról készült térkép
  • Elektronikus mérete: 686 694 bájt.
  • Letöltés innen: H_Varadinvm.pdf   
  • ------
  • A Kolozsvárról készült térkép dátuma: 1617.
  • Elektronikus mérete: 758 277 bájt.
  • Letöltés innen: H_Coloswar.pdf   
  • Esztergom------
  • Az Esztergomról készült térkép dátuma: 1595.
  • Elektronikus mérete: 787 236 bájt.
  • Letöltés innen: H_Gran.pdf   
  • ------
  • A Visegrádról készült térkép
  • Elektronikus mérete: 623 583 bájt.
  • (Megjegyzés: színezett, több oldalas megt.)
  • Letöltés innen: H_Vizzegrad.pdf   
  • ------
  • A Nagysárosról készült térkép dátuma: 1617.
  • Elektronikus mérete: 823 741 bájt.
  • Nagysáros(Megjegyzés: színezett, több oldalas megt.)
  • Letöltés innen: H_Zaros.pdf   
  • ------
  • A Drégelypalánkról készült térkép dátuma: 1617.
  • Elektronikus mérete: 781 126 bájt.
  • (Megjegyzés: színezett, több oldalas megt.)
  • Letöltés innen: H_Palanka.pdf   
  • ------
  • A Buda-ról készült térképe dátuma: 1572
  • Elektronikus mérete: 2 122 656 bájt.
  • (Megjegyzés: színezett.)
  • Letöltés innen: H_Buda1.pdf   
  • A Buda-ról készült másik térkép 1617-ből.
  • BudaElektronikus mérete: 1 867 202 bájt.
  • (Megjegyzés: színezett.)
  • Letöltés innen: H_Buda2.pdf   
  • ------
  • A Kassa-ról készült térkép dátuma: 1612
  • Elektronikus mérete: 694 525 bájt.
  • (Megjegyzés: színezett.)
  • Letöltés innen: H_Cassovia.pdf   
  • ------
  • Georg Braun és Franz Hogenberg "Civitates orbis terrarum" 1572 (első kötet) és 1617 (hatodik kötet) között megjelent hat kötetének összes városképei közt 277-et megtalálhat az alábbi netcímen: itt.

 Régi térképek Magyarországról és annak területeiről

  • Anyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható térképlapok.
  • ------
  • Vincenzo Maria Coronelli olasz történész, geográfus 1687-ben Párizsban kiadott réznyomatos térképének (La Royaume de Hongrie) részlete.
  • Elektronikus mérete: 955 102 bájt.
  • Letöltés innen: Coronelli-1687.pdf   
  • ------
  • Palugyai Ignácz - Lukács Ignácz: Jász-Kún Kerület Térképe (1854)(Eredetileg megjelent Ifj. Palugyai Imre "Magyarország legújabb leírása" című könyvében.)
  • Elektronikus mérete: 543 560 bájt.
  • Letöltés innen: jkkt-1854.pdf   
  • ------
  • N. De Fer. néprajzi térképe az Erdélyi fejedelemségről (1691)
  • Elektronikus mérete: 1 620 677 bájt.
  • Letöltés innen: DeFer1691.pdf   
  • ------
  • A királyi Magyarország postajáratainak térképe 1802-ből
  • Eredetije az OSZK Térképtárában.
  • Elektronikus mérete: 5 891 926 bájt.
  • Letöltés innen: TM05646.pdf   
  • ------
  • Ausztria-Magyarország 1906
  • Képforrás: Amerikai Kongresszusi Könyvtár
  • Részletgazdag megjelenítés, 8471x6365 képpont!!!
  • Elektronikus mérete: 13 051 152 bájt.
  • Letöltés innen: Austria-Hungary.pdf   
  • ------
  • További ajánló:
    OSZK kéziratos térképek (199 darab)   

 Történelmi térképek Magyarország állapotáról

  • Hunyadi Mátyás uralkodása alatti történelmi térkép.Anyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható térképlapok.
  • ------
  • Magyarország Szent István és közvetlen utódai alatt.
    (Forrás: Breit József - A magyar nemzet hadtörténete c. könyve)
  • Elektronikus mérete: 305 454 bájt.
  • Letöltés innen: B_Szent_Istvan.pdf   
  • ------
  • Nagy Lajos birodalma 1382-ben.
  • (Forrás: Pallas Nagy Lexikona)
  • Elektronikus mérete: 762 281 bájt.
  • Letöltés innen: P_nagyl.pdf   
  • ------
  • Hunyadi Mátyás uralkodása alatti történelmi térkép. (1490)
    (Forrás: Pallas Nagy Lexikona)
  • Elektronikus mérete: 916 120 bájt.
  • Letöltés innen: P_matyas.pdf   
  • ------
  • Bethlen Gábor korának történelmi térképe. (1629)
    (Forrás: Pallas Nagy Lexikona)
  • Elektronikus mérete: 899 387 bájt.
  • Letöltés innen: P_bethlen.pdf   
  • ------
  • vármegyékMagyarország közigazgatási beosztása
    és domborzati térképe
    a Pallas N. L. készítésének idejéből. (1893)
  • Elektronikus mérete: 1 899 567 bájt.
  • Letöltés innen: P_magyarorszag.pdf   
  • ------
  • A Trianoni Magyarországot szemléltető térkép. (1920)
    (Forrás: Hóman Bálint könyve)
  • Elektronikus mérete: 334 918 bájt.
  • Letöltés innen: HB_trianoni.pdf   
  • ------
  • Magyarország 1941-ben
  • Elektronikus mérete: 214 093 bájt.
  • Letöltés immen: Mo1941.pdf   
  • ------

 Történelmi térképek Pannoniáról

  • PannoniaAnyahonlap: Könyv-e.hu
  • Lehetőségek: nyomtatható térképlapok.
  • ------
  •  
  • Pannonia
    (Forrás: Pallas Nagy Lexikona)
  • Elektronikus mérete: 507 177 bájt.
  • Letöltés innen: P_pannon.pdf   
  • ------
  • A Római birodalom 395 körül
    (Forrás: The Historical Atlas
    Kiadás: 1911
    Szerző: William R. Shepherd
  • Elektronikus mérete: 905 859 bájt.
  • Letöltés innen: Pannonia-2.pdf   
  • ------
  • Vindelicia, Rhaetia, Noricum, Pannonia és Illyricum
    (Forrás: The Atlas of Ancient and Classical Geography
    Kiadás: 1907
    Szerző: Samuel Butler)
  • Elektronikus mérete: 1 538 795 bájt.
  • Letöltés innen: Pannonia-3.pdf   
  • ------

 Hevenesi Gabriele: Parvus Atlas Hungariae (1689)

  • A török Budából való kiűzése után három évvel, 1689-ben jelent meg a 'Magyarország Kis Atlasz' című munka. Ez az első atlasz, amely csak hazánk területét ábrázolja. A munka Hevenesi Gábor irányításával készült a bécsi egyetemen.
  • A kiváló rézmetszésű mű 38 darab egyenként 14,5x11,9 centiméteres térképoldalon mutatja be Magyarországot. Ebből kitűnik, hogy zsebatlasz. Méretaránya 1:1500000. A kiadvány ismerteti a vetületek szerkesztését, áttekinti az ország földrajzát és névmutatót is tartalmaz, benne 2605 helynévvel valamint 119 víznévvel.
     
    • Anyahonlap: Könyv-e.hu

    • Lehetőségek: nyomtatható, nevekre is kereshető pdf!
    • PDF verzió: 1.6 (Acrobat Reader 7.x)
    • Terjedelem: 140 oldal.
    • Mérete: 166 858 490 bájt.
    • Letöltés innen: Hevenesi_Atlas_Hungariae.pdf   

     Támogatás jelen könyvtár fentmaradásáért

    • A Könyv-e.hu Elektronikus Könyvtár a saját állományában olyan ritkaságokat jelentetett meg és tett elérhetővé ingyenesen, amelyek az őstörténet, a nemzettudat, és a vallás tekintetében kiemelkedő kultúrkincsek. Fennálásának immár ötödik éve alatt az állandó ingyenmunka jelentette nemcsak megszületését, hanem a fentartását is, így önzetlenül folyt mind a szerkesztés, az elektronikus formára hozatal, de akár egy-egy könyv megírása is.
       Jelen könyvtár a jövőben csak a támogatások meglétekor tud fentmaradni! Jómagam részéről a házam, autóm és mindenem ráment erre és ehhez hasonló "munkákra". A munka részéről hiába az ingyenesség, ha jelentős anyagi kiadások is vannak. A nagy adatforgalmat szolgálja a könyvtár számára fentartott külön VIP-szerver. És rengeteg minimális kiadás van mindig, amik összeadódva tetemesek. A háttérben rengeteg anyag van még félig feldolgozva, de ezek "ingyenes" közzététele is pénzbe kerül. Ezért ha teheti, támogassa jelen könyvtárat! Mindez tehát önökön múlik, hogy meddig ÉL tovább...

      Az alábbi bankszámlaszámokon
      a Könyv-e.hu Elektronikus Könyvtár fennmaradását tudja magánemberként támogatni:

      Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet

      Bankszámlaszám:
      Péli Zoltán Gábor
      52700024-20014733-01500019
      vagy
      OTP BANK
      Bankszámlaszám:
      Péli Zoltán Gábor
      11773322-01219160

      IBAN: HU19 1177 3322 0121 9160 0000 0000
      BIC(SWIFT) KÓD: OTPVHUHB

       
      A pillanatnyi anyagi támogatók listáját a
      www.könyv-e.hu/e-tortenet.html oldalon találja!

     Egy évezredes Európa térkép

    •  Világszenzáció is lehetne, és az is, de kevesen ismerik ! Még ma is létezik az az egy évezreddel ezelőtt készült (Géza fejedelem-kori, 972-997) Európa térkép, amely meglepő módon olyan pontosságú, mint a mai térképeink ! Természetesen akkor ezt a fontos információt egy oroszlános ábrába rejtették egy Templom falára. A rejteki üzenet egyébként igen sokmindent elmond, például az Életfaindák pontosan oda mutatnak, ahol a magyar s vele egy időben a viking kalandozások történtek ! Bárki tagadhatja, de létezik, s itt van, s ingyenesen letölthető ! Eme térképet a szakirodalom legelőször 2002-ben, a "Géza fejedelem Esztergoma" című könyvfüzetben publikálta, mely kötet szintén megtalálható az elektronikus könyvtárunkban !
    • Terjedelem: 2 színes oldal.
    • Formátum: 297x210 mm (A4 fekvő).

     

    • Anyahonlap: Könyv-e.hu
    • Lehetőségek: nyomtatható.
    • PDF verzió: 1.5 (Acrobat Reader 6.x)
    • Mérete: 1 675 927 bájt.
    • Letöltés innen: Eru.pdf   

     Vinland-térkép (Vinland Map), avagy Kolumbusz előtti Amerika-térképek

    •  Egymillió dollárt fizetett érte egy amerikai meccénás 1957-ben majd a Yale Egyetemnek ajándékozta azt az 1440-re datált térképet, amely egyik bizonyítékul szolgált a vikingek Kolumbusz előtti Amerika-felfedezéséről. A térkép egy pergamen része, amelyen a pápai legátus 1296-os látogatását írja le a mongol birodalomban. Maga a rajz megmutatja a XV. században ismert világot, valamint Grönlandot és Vinlandot, ami a mai Új-Funland. Manapság ez volt az olyan első nagyobb nyilvánosságot kapott térkép, amely megmutatta az amerikai partokat, még 1492, azaz Kolumbusz Kristóf "felfedezése előtt". A térkép felirata is arra utal, hogy vikingek járták Észak-Amerikában: "Vinland szigete. Felfedezte Bjarni és Leif." Leif Ericsson a feltevések szerint a tizedik században bejárta Új-Funlandot és a Labrador partvidéket. A Vinland-térkép pergamenje a vizsgálatok alapján eredetinek bizonyult, de mégis a térkép korabeli létezését sokan kétségbe akarják vonni.
       Amerika vikingek általi felfedezését az eredeti viking történetekből, a sagákból is ismerjük. Ezek szerint kb. 986-ban Bjarni Herfjolsson Izlandról Grönlandra akart eljutni, de elvesztette az irányt és egy teljesen ismeretlen partot pillantott meg. Bár nem szállt partra, de a felfedezésének a hírét elvitte honfitársainak, akik közül Leif Ericsson elindult, hogy felkutassa az új földet. A sagák erről igen részletesen beszélnek. Az új föld folyóján felhajózva házat építettek maguknak, s a környéket elnevezték Vinlandnak (Borföldnek), mert Lief mostohaapja az egyik felfedező útja során szőlőt talált. Ezen sagák leírását a régészet is megerősíti annyiban, hogy Új-Funlandon valóban megtaláltak egy régi viking település maradványait.
       A történethez még hozzátartozik, hogy a Yale egyetem "Vinland Map"-ja nem az egyetlen, hanem hasonló térkép legalább öt maradt meg Európában. Kevésbé ismert, de jelentős a Szepessy Géza által Nagyszombaton talált Vinland térkép, amely az információkat magyar rovásírással is közli (bár e térkép egy 1599-es térképkeltezést szemléltet, de feltünteti rajta a korábbi viking útvonalat is szigetről-szigetre !!!, sőt ugyanazokat az elnevezéseket takarja az új földrészen, mint a viking sagákban olvasható !!! - "Helluland", "Markland", "Vinland"...), s hasonlóan jelentős a Bél Mátyás által említett Vinland térkép is.

     

     Raremaps

  • Raremaps - régi antik térképek kereskedője. A térképek jó minőségben vannak közzétéve hatalmas számban, de mivel ez kereskedelmi oldal, ezért az elkelt tételek "eltünnek", s mindig van helyettük újabb is.
     
  • Megtekintés innen:
    http://www.raremaps.com    
  •  II. katonai felmérés térképei (plusz a Google térképen)

  • "A 19. sz. elején, részben a napóleoni háborúk ösztönzésére, nagy szükség mutatkozott egy, az egész Osztrák Birodalmat összefüggően ábrázoló, egységes szelvényezési, ill. vetületrendszerű (ún. derékszögű szelvényezés Cassini-féle vetület) térképmű iránt. Ennek eredményeképpen I. Ferenc császár 1806-ban rendelte el a „Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme”-t, (a második ill. Ferenc-féle országfelmérést), amelyet ma a II. katonai felmérésnek hívunk. A felmérés méretaránya az I. katonai felméréshez hasonlóan 1:28.800 volt. A színes, kéziratos térképeket elsősorban nem kiadásra (az eredeti szelvények sokáig titkosak voltak), hanem az abból szerkesztett kisebb méretarányú térképek alapjául szánták. A georeferált és a Google maps-al szinkornizált térkép a Magyar Királyság (a Temesi Bánsággal és a Bánsági Határőrvidékkel együtt) nagyfelbontású, színes felmérési térképeit tartalmazza (eredeti címe Aufnahmskarte des Königreiches Ungarn). 1819—1869 között 1112 db, 1:28.800-as léptékű szelvény készült a területről."
  • Megtekintés innen:
    http://nfo.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html   
  •  Ausztria-Magyarország III. katonai felmérése (1910)

  • Közép-Európa általános földrajzi térképnek szelvénybeosztásán keresztül letölthetőek, megtekinthetőek az egyes kívánt szelvények térképlapjai. (Méretük itt 4-5 Megabájtos JPG-formátumú.) Az eredeti szelvények 1910 körül készültek. A jelenleg elérhető szelvények száma 267 darab, de ebből csak 54 darab kapcsolatos a korabeli Magyarországgal. Mindenképpen érdemes megnézni a korabeli térképlapokat!
     
  • Megtekintés innen:
    lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/topo/3felmeres.htm   
  •  Magyarország autótérképe (2006) + Településtérképek

  • Magyarország on-line autótérképe keresővel rendelkezik, így nemcsak közvetlen böngészhessük a térképet, hanem a mai Magyarország területén szereplő 3127 önálló települést a név megadásával majd egy szálkereszt mutatja a megtalálásának helyét a térképen.
  • Készült az ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékén
  • Webes felület: © 2006, Gede Mátyás
  • Térkép: © 2006, Faragó Imre
     
  • Megtekintés innen:
    lazurus.elte.hu/autotk/    

  • További településtérképek, útvonalak:
    mymap.hu
    www.terkepbank.hu
    www.terkepcentrum.hu
    www.terkep.google.hu
    terkepkereso.hu
    www.197.hu 
    www.iranymagyarorszag.hu/terkep/magyarorszag

    utvonalterv.hu
    wikimapia.org
  •  Régi magyar várostérképek

     360 fokban a világ

  • 360 cities.net
    www.360cities.net    
  • 360° Halasi kistérség
    www.360.halasregio.eu    
  • Panoramas.hu www.panoramas.hu    
  • Gömbpanoráma - Kárpátmedence360.hu
    karpatmedence360.hu    
  • Interaktív 360 fokos gömpanorámák
    http.//360x180fok.blogspot.com
       
  •  "2011 utolsó Fény-története" - 2012 kapcsán

    •  Karácsony tájékán eszünke sem jut, hogy honnan ered ez az ünnep, amikor a terített asztalnál gyertyákat gyújtunk, és a fenyő előtt megajándékozzuk egymást. Mert ez a legrégebbi ünnep-nap az emberiség jégkorszak előtti korából, a maga sólyomröptetésével és a téli napfordulót követő tűzgyújtásával..
      És leírást találhat, hogy 2012 misztikus éve előtt mire kell most figyelni 2011 utolsó napjaiban. Olvassa el most!
       
      • Anyahonlap: Könyv-e.hu
      • Lehetőségek: nyomtatható.
      • PDF verzió: 1.4 (Acrobat Reader 5.x)
      • Mérete: 53 508 bájt.
      • Letöltés innen: 2011.pdf   

     Csillagképek és neveik

    •  Az alább letölthető elektronikus állományban 88 csillagkép mintázatában gyönyörködhetünk s a nemzetközi csillag-csoportosulás elnevezések mellett a legfényesebb csillagok megnevezéseit is megtalálhatjuk. Mindenkinek ajánlottak eme látványképek !

       
    • Terjedelem: 88 oldal.
    • Anyahonlap: Könyv-e.hu
    • PDF verzió: 1.5 (Acrobat Reader 6.x)
    • Mérete: 2 130 324 bájt.
    • Letöltés innen: Skymap.pdf   

     Wikisky - Égi térkép és csillagászati enciklopédia

    • A Wikisky honlapja nem más mint egy égi térkép több mint 500 millió csillagászati objektummal és nagyfelbontású részletekkel - magyarul is.
    •  Kényelmesen csodálhatjuk a csillagos ég leképeződését, ha a Wikisky oldalára látogatunk. Ez egyszerre interaktív égi térkép és csillagászati enciklopédia. Katalógusa több mint 500 millió csillagászati objektumot tartalmaz, így az egyik legkomolyabb, interneten is elérhető gyűjteménynek számít. Elemeinek mindegyike felkereshető és nagyítható a térképmegjelenítésen.
       A gyűjtemény felöleli a legismertebb objektumcsoportokat, így szerepelnek többek között az amatőr csillagászok körében népszerű Messier-katalógus, a legfényesebb csillagokat HD-, az NGC- (galaxisok, mélység-objektumok), az IC- katalógust (csillagködök és halmazok), valamint a kettőscsillagok és az exobolygók (Naprendszeren kívüli bolygók) jegyzéke.
       Kiindulásnak érdemes a csillagászati térkép legkisebb nagyítására állni, majd egy csillagképet kiválasztani. A nagyítást növelve előtűnnek az egyre halványabb égitestek. SDSS-módra váltva feltárulnak előttünk a csillagködök, halmazok legapróbb részletei. A honlap azonban nem csupán csillagtérkép. Ha rámutatunk egy-egy csillagra vagy kiterjedt égitestre, a legfontosabb objektumokról rövid összefoglalót olvashatunk. Rájuk kattintva pedig részletes adatlap nyílik meg - az összes kapcsolódó fotóval, cikkel, információval. A portál főbb funkciói magyar nyelven is elérhetőek.
       
    • Wikisky csillgtérkép: www.wikisky.org   

     Google Sky

     Csillagképek és zodiákus jegyek

     Csillagászati oldalak:

     TWAN - The World At Night

    •  "A világ éjjel" - rengetek éjszakai tájkép-jellegű fénykép a csillagos éggel és jelenségeivel. Mindenképp érdemes megtekinteni!
       
    •  Megtekintés:
      www.twanight.org/newTWAN/index.asp
        

     Csillagászati vonatkozású könyvek a MEK állományában:

     Számítógépes program: Google Earth

    • Google Earth-el látványos műholdképeket, térképeket, tájakat, 3D-s épületeket és más földrajzi információkat tudsz megnézni a gépeden. Írd be a címet vagy a helyszínt és megmutatja az interaktívan 3D-s helyszínt utcai szintre felnagyítva (valóságban ott lévő autókat láthatod a műholdkép készítésének idejéből).
      Megjegyzés: a program letöltése és telepítése után internetkapcsolatra van szükség a térkép részletes böngészéséhez.

      http://earth.google.com/download-earth.html    

      Teljesen netes Google-térképek:
      maps.google.com
      maps.google.hu
      terkep.google.hu

     Számítógépes program: Skyglobe

    •  A Skyglobe program az egyik legrégebbi múltra visszatekintő program, ma már nem fejlesztik tovább, de a saját korában az egyik legjobb planetáriumprogram volt.
        
    • Letöltés ZIP-be csomagoltan:
      Skyglobe 3.6 DOS skyglb36.zip   

      Skyglobe 4.0 Windows skyglb40.zip   

     Számítógépes program: Stellárium


    • A Stellarium szabad, nyílt forráskódú számítógépes planetárium program. Élethű 3D-s látványt tár elénk - mintha szabad szemmel, binokulárral vagy távcsővel néznénk az eget. több mint 600 000 csillag mellett csillagképek volnalrajzai és illusztrációi, csillagködök képei, élethű Tejút, a bolygók és holdjaik is megtalálhatóak a programban.


      A program magyar nyelvű nyitóoldala:
      www.stellarium.org/hu/    

    Tipp: Könyv-e.hu Antikvárium

     

    E-történetKönyvekTanulmányok, DokumentumokSzótárak,
LexikonokFolyóiratokTérképtár


    © 2006-2012 Pelzo
    level@konyv-e.hu